Rólunk

Felújítottunk egy házikót egy csodahelyen, Hollókőtől mindössze pár kilométerre, ahol megannyi látogatás alkalmával az ember úgy érzi, hogy az idő mintha megállt volna vele. De így van ez jól, és mi úgy érezzük, hogy a mai világban egyre inkább szüksége van erre mindenkinek. A zsúfolt mindennapokból kiszakadva megpihenni a lócán, mezítláb tótágast állni a fűben, gyermekeink kezét fogva nagyokat sétálni az erdőben. Ha Te is szereted az ég kékjét, a reggel csendjét, az orgona illatát, ha szeretsz olvasni vagy egy jó bort kortyolva nagyokat beszélgetni...akkor megérkeztél.
Szeretettel várunk!

Kis házunkat a dédszülőktől örököltük házasságkötésünk évében. A telekre- melyet az apai nagypapa két szakajtó tojásért vásárolt 1928-ban (akkoriban a falut Dolánynak hívták) - a szűkös békeidőkben családi összefogással építették a tornácos parasztházat. A házhoz mindig tisztes gazdaság, állatok, és konyhakert tartozott, és a dolgozó palóc család mindig büszkén viselte a "Tiszta udvar, rendes ház" feliratot.
2011-ben, hiába az akkor már több éve üresen álló falaknak, erősen omladozó vakolatnak, a magas kőalapra emelt tornácra kiülve megérintett bennünket az a végtelen nyugalom és béke, amit a kicsiny völgy árasztott felénk.
Beleszerettünk a házba és nekiláttunk a felújításának. Saját erőből, mindig egy kicsit szépítve, alakítva rajta, évről évre építettük bele a XXI. század kényelmét, technikáját úgy, hogy a ház eredeti jellegét és atmoszféráját megtartsuk. Elneveztük  Örzsi Háznak.
2021-ben mertünk egy nagyot álmodni és az Örzsi Házhoz tartozó istálló épületet elbontva megépítettük a Guszti Házat, melyet 2022 nyarán fejeztünk be.
Reméljük, hogy mind az Örzsi Házban, mind a Guszti Házban megtaláltok minden szépséget, egyszerűséget és kényelmet ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat. 

Benczúrfalva

 Benczúrfalva egy pici falu, eldugva a nógrádi dombság lankái között, ahonnan a technika vívmányai, úgymint térerő éppúgy hiányoznak, mint a szmog, zaj, nagyvárosi nyüzsgés és a tömeg. Azonban a nagyon szép erdős környezet, erdei utak, csend, tiszta levegő és barátságos emberek kárpótolnak benneteket. Ezért tökéletes helyszín a felhőtlen kikapcsolódáshoz, a nagy sétákhoz vagy éppen az estébe nyúló beszélgetésekhez. Ha felfedeznétek a környéket a Házból kilépve bármerre indultok nagyon szép túrákat tehettek a dimbes-dombos vidéken, csodás réteket átszelve. Bárhol leterítve egy pokrócot piknikezhettek és gyönyörködhettek az elétek táruló gyönyörű panorámában.   

Vidékünk

A különleges szépségű, történelmi és építészeti emlékekben, néprajzi hagyományokban gazdag Palócföld az Ipoly-völgyében terül el. Nógrád megyében nem csak a természeti értékek, hanem a bazaltsziklák tetején őrködő középkori várak romjai is vonzzák a tekintetet.

Legismertebb turisztikai uticél Hollókő Ófaluja a Világörökség része. A műemlék faluban a fésűs elrendezésű porták a palóc népi építészet remekei, de jellegzetes épülete 19. század végén épült fatornyos katolikus templom is. A helyiek gyakran felöltik a hagyományos népviseletet: a gazdagon hímzett pruszlikok, a harangként libbenő rengeteg alsószoknya és a virágos főkötő igazán különleges élmény minden látogató számára.
Impozáns látvány a falu melletti hegy tetején álló gótikus vár, a Salgótarján melletti Salgói várrom, amely egy 625 méter magas bazaltvulkáni kúpon áll. A Somoskői vár érdekessége az, hogy a hegyet - amelyen a vár áll -kettészeli az országhatár.
Az épített örökségek mellett még megannyi természeti érték várja a látogatókat, melyek az Országos Kéktúra útvonalán helyezkednek el. A bakancsos túrázok legkedveltebb helye a Grand Canyonként is emlegetett Páris-patak szu
rdokvölgy, de a könnyen átszelhető nógrádi dombság lankái egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az e-Bike túrázók közében is.

Vendégházaink

img_6855-crop

Örzsi Ház

Az Örzsi Ház megegyezik a történelmi paraszti házak kialakításával, mely háromosztású volt: tiszta szoba, konyha, kamra helységekből állt, előtte gangdeszkával ellátott folyosóval. A padlásra a kamrából lehetett felmenni, alatta pedig a pincét találtuk. Azonban az átalakítást követően a ház belső terét jelentősen megnöveltük és az eredeti konyha és kamra helyén egy szép, tágas nappalit alakítottunk ki. Az Örzsi Házban egy franciaágyas szoba, fürdőszoba, nappali és étkező található A szobában a franciaágyon kívül egy kanapéágy is helyet kapott. 
Az Örzsi Házat elsősorban párok és kisgyermekes családok részére ajánljuk.  Foglalására minimum 2 éjszaka foglalása esetén van lehetőség.

100 éves ház, vastag falakkal, kitűnő klímáva

Kerti napozóágyak, hintaágyak

Könnyed túrák közvetlenül a háztól

jól felszerelt konyha

kényelmes sarokkanapé

Gyerekeknek kert játszó, homokozó, mesekönyvek, társasjátékok

illatos ágynemű természetes anyagokból

kerti grill, nyársaló, fa bekészítéssel

da2_9265
da1_7150
da2_9275
da1_7185
img_7355
da2_9260
s3600029-2-crop

Guszti Ház

A Guszti Ház ellentétben az Örzsi Házzal teljesen új alapokról épült, tégla falazattal. A Ház részleteiben, bútoraiban ennek ellenére visszaköszönnek a palóc föld jellegzetes formái, motívumai és színei.
A Guszti Házban két lakrész található. Egy a földszinten és egy az emeleten. A Ház mind a 4 szobája franciaágyas szoba. Azonban az  emeleten lévőkből egyet családi szobának neveztünk el, mert a franciaágyon kívül rendelkezik még két egyszemélyes ággyal. A földszinti két szoba és a családi szoba saját fürdőszobával rendelkezik.  A lakrészekhez közös étkező, konyha és nappali tartozik. A kertben nyársaló fajátszó és homokozó található. A gyümölcsfák árnyékában pedig a pihenni vágyók ejtőzhetnek a kerti ágyakon. A Guszti Házat elsősorban nagycsaládok és baráti társaságok részére ajánljuk. Foglalására minimum 2 szoba és 2 éjszaka foglalása esetén van lehetőség.

Tágas szobák, kényelmes ágyak

Kerti napozóágyak, hintaágyak

Könnyed túrák közvetlenül a háztól

jól felszerelt konyha

Hatalmas asztal a közös társasági beszélgetésekhez

Gyerekeknek kert játszó, homokozó, mesekönyvek, társasjátékok

illatos ágynemű természetes anyagokból

kerti grill, nyársaló, fa bekészítéssel

Légkondicionált szobák

da2_9323
da1_9270
da2_9297
da1_9279
da1_9318
da1_7207

Túrák a vendégháztól

Középnehéz e-bike-túra 
A bringakört alapvetően e-kerékpárra terveztük, de a nyomvonalat és az érintési pontokat figyelembe véve túrakerékpárral is teljesíthető.
A túra során érinteni fogjátok a környék legszebb magaslatait: Benczúrfalva Szent Antal Fogadalmi Keresztút és Fájdalmas Szűzanya Kápolna, Szécsény Körkilátó, Nagylóc kereszt, Garáb templomdomb, Tepke kilátó, Isten tenyere kilátó, Hollókői vár.
Az útvonal szinte minden szakasza visszaadja Palócföld szép dimbes-dombos vidékét és külön érdekessége, hogy az egyes magaslatokból szinte valamennyi másik magaslati pont, kilátó, vár látható.
A túra mindkét említett kerékpárral kényelmesen teljesíthető egy nap alatt. A 66 km-en többször kell számítani szintkülönbségre, de nem megerőltető ütemben.
Az útvonalra több pihenő pontot építettünk be: Grabensia Étterem-Garáb, Bableves Csárda-Alsótold, Hollókő étterem, Rozmaring étterem-Varsány, mely megállók szintén kényelmesen beleférnek a napba.

TÁV teljes túratáv

66km

SZINT szintemelkedés

750m

foglalás

  
Az Örzsi Házat és a Guszti Házat egyszerre és külön-külön is foglalhatjátok. Egyidejű foglalás esetén a két Házban 10 felnőtt és 4 gyermek részére tudunk szállást biztosítani. A szobák nem pótágyazhatóak és a bennük lévő franciaágyak nem széthúzhatóak. Mindkét Ház esetében minimum 2 éjszaka foglalható.

Örzsi ház

44 000 Ft/Ház/éj

Guszti Ház

14 000 Ft/fő/éj
  Az ár tartalmazza az ágyneműt, törölközőt és a takarítás díját is. Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (300 Ft/fő/éj).
Áraink standard árak. Kérjük, hogy az ünnepi időszakok árairól, a foglalható időpontjainkról vagy a foglalás további részleteiről, vegyétek fel velünk a kapcsolatot az itt látható űrlap kitöltésével.
A kiválasztott időpontot e-mailben fogjuk visszaigazolni.
Kérjük, az üzenet mezőbe tüntessétek fel, hogy hányan érkeztek (felnőtt, gyerekek) és hány éjszakát terveztek nálunk eltölteni. Sajnos kisállatot nem tudunk fogadni.
Szeretettel várunk Benneteket!
A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

e-mail

info@elizabethcottage.hu
 

Cím

3170. Benczúrfalva,
Hámán Kató utca 2.